Privát jakuzzis szállás – INCOGNITO Prémium Lakosztály

Privát jakuzzis szállás – INCOGNITO Prémium Lakosztály

A jakuzzis szálláshelyek méltán foglalnak el kedves helyet a legtöbb ember szívében, hiszen csodás élményekkel és sok pihenéssel kényeztetnek. Nekünk személy szerint a kedvenceink, nem véletlen tehát, hogy a Love and Dream Élményvillában a kültéri privát jakuzzi mellett minden lakosztályban fényterápiás pezsgőfürdős káddal várjuk Önöket.  

Ebben a bejegyzésben összeszedjük azokat a tényezőket, amik szerintünk leginkább kiemelik a privát jakuzzis szállásokat a többi szálláshely közül, emellett pedig bemutatjuk az INCOGNITO Prémium lakosztályt, amely a vendégeink nagy kedvence. Elöljáróban annyit elárulunk, hogy nem véletlen kapta az INCOGNITO fantázianevet. 🙂 

Mi tesz különlegessé egy privát jakuzzis szállást?

Nézzünk tehát olyan szempontokat, amelyek fontosak az ilyen lakosztályok esetén!

A teljes intimitás élménye

Az olyan kisebb befogadóképességű szállásoknak, mint a Love and Dream Élményvilla, az egyik legnagyobb előnye, hogy egész biztosan nem kell sok más emberrel osztoznia a szálláshely kényelmi szolgáltatásain, zavartalanul élvezheti a pihenést, távol a tömegtől és a zajos, közös wellness részlegektől. Így a kikapcsolódást maximálisan a saját képére formálhatja!

Egyedi helyszínek és panoráma

Az igazán különleges privát jakuzzis szállások gyakran festői környezetben helyezkednek el. Képzelje el, hogy a hegyekkel, egy csendes tóval – például a Balatonnal 🙂 – vagy egy városi panorámával körülvéve lazít a meleg vízben, miközben a természet szépsége vagy a naplemente tárul Ön elé. Ez a látvány önmagában is felejthetetlenné teszi az élményt.

A luxus a részletekben rejlik

A privátabb szálláshelyek általában nagyobb figyelmet fordítanak az olyan apróságokra, amelyek emelik az ott tartózkodás színvonalát. Ez lehet a jakuzzi modern funkciókkal való felszereltsége – például hangulatvilágítás, masszázs sugarak –, de akár az olyan kényelmi extrák is, mint a puha fürdőköpenyek, bekészített frissítők vagy a kellemesen berendezett kültéri terasz.

Időjárásbarát kialakítás

Annak érdekében, hogy a jakuzzi egész évben ki tudja szolgálni a vendégeket, nagyon fontos, hogy ellen tudjon állni az időjárás változásainak. A Villában például a kültéri jakuzzink egy szuper fedett helyen van elhelyezve, így rossz idő esetén, sőt télen sem kell lemondania a kényeztetésről! Ráadásul van abban valami egészen romantikus, amikor hideg időben gőzölög a meleg víz, Ön pedig a masszázs hullámok ölelésében élvezi a kedvesével töltött időt.

Mitől lesz egyedi az INCOGNITO Prémium Lakosztály?

Az INCOGNITO Prémium Lakosztályok a Love and Dream Élményvilla legnagyobb és legexkluzívabb szálláslehetőségei, amelyek tökéletes választás a luxust és privát szférát kereső vendégek, különösen a párok számára. Ez a felnőttbarát szálláshely egyedülálló környezetet kínál azoknak, akik szeretnék átélni a wellness élményét teljes nyugalomban és kényelemben, miközben kizárólag egymásra koncentrálnak. A lakosztály nem érződik majd hotelszobának, hiszen kényelmesen tágas: 50 négyzetméteres területen helyezkedik el, amely minden elemében a kikapcsolódást és a harmóniát szolgálja.

Két fő számára készült, így ideális választás azon párok számára, akik egy romantikus és intim környezetben szeretnének kikapcsolódni. Az enteriőrje harmóniát és nyugalmat áraszt, amelyet a finom textíliák, a csodálatos tapéták és a hangulatfényekkel megvilágított terek varázsolnak teljessé. A hálószoba különlegessége az elegáns baldachinos körágy, amely nemcsak pihenésre invitálja a látogatókat, hanem a romantikus pillanatok megélésére is.

A fent már említett fényterápiás privát jakuzzi pedig egy olyan exkluzív elem, amely a pihenést egy egészen új szintre emeli. A jakuzzis szállás lehetősége gyakran csábítja a látogatókat, különösen akkor, ha a masszázsmedence bent kap helyet, mint az INCOGNITO-ban is. Így ugyanis a nap és az év bármely szakában ellazulhatnak a forró vízben, miközben a világ gondjai az ajtókon kívül maradnak. A lakosztály által kínált wellness-élmény az infraszaunával folytatódik, amely a méregtelenítés és a relaxáció tökéletes helyszíne. A szobában található elektromos kandalló és az egyedi tervezésű hangulatvilágítás tovább fokozza a meghittséget, így a hűvösebb estéken is kellemes, otthonos légkör várja Önöket. 

Akár hidegebb évszakban, akár nyáron látogatnak el a Love and Dream Élményvillába, a lakosztály ablakaiból és a dupla erkélyről lenyűgöző panoráma tárul Önök elé, amely közelebb hozza a természetet, miközben megtartja a privát szférájukat is – így ezzel is hozzájárul a pihenés teljességéhez.

Az élmények itt nem érnek véget!

Az INCOGNITO Prémium Lakosztály minden modern kényelmi szolgáltatást biztosít, amit csak kívánni tudnak. A teljesen felszerelt konyhában lehetőségük van otthonosan berendezkedni, és a saját ízlésük szerint étkezni – bár a svédasztalos reggelit, amelyet a szállás ára tartalmaz, biztosan nem akarják majd kihagyni. A tökéletes napindítás jegyében bőséges és ízletes ételek közül válogathatnak a közeli Hunguest Hotel Freya éttermében. 

A lakosztályban eltöltött idő során nem kell lemondaniuk a digitális szórakozásról sem – tudjuk, hogy ez a modern ember számára igenis fontos kritérium. Az ultra HD Smart televízió több mint 150 TV-csatornával és Netflix-hozzáféréssel gondoskodik arról, hogy valóban otthon érezzék magukat. A Villa egész területén elérhető, korlátlan, szélessávú, vezeték nélküli internethozzáférés pedig biztosítja, hogy bármikor kapcsolatban maradhassanak a külvilággal, ha éppen ahhoz volna kedvük két pezsgőfürdőzés között. 

A szoba wellness-szolgáltatásai mellett a Villa saját lehetőségeit is meg kell említenünk: a szabadtéri medence májustól október közepéig működik, a kültéri jakuzzi, valamint a hozzá tartozó napozóterasz pedig egész évben. Ennek köszönhetően a látogatók bármikor megtalálhatják a tökéletes helyet a kikapcsolódásra, legyen szó napsütéses nyári napokról vagy hűvösebb évszakokról. Hogy ezeket a szolgáltatásokat kényelmesen kiélvezhessék, kellemes anyagú, exkluzív fürdőköpenyeket, papucsokat és wellness-törölközőket bizto​​sítunk.

Az pedig már csak egy kellemes kis üdvözlő meglepetés, hogy a Villa ajándék pezsgővel és csokoládéval várja a vendégeit, hogy teljessé tegyük a privát jakuzzis szállás otthon érzését. Amennyiben pedig felfrissülnének az itt-tartózkodásuk alatt, bátran használhatják a szobában elhelyezett Dolce Gusto kávégépet, a hozzá tartozó kávékapszulákat vagy a lakosztályhoz járó teakínálatot. 

Ha luxus szállás privát jakuzzival, akkor INCOGNITO Prémium Lakosztály!

Tehát egy olyan szálláshelyen pihenhetnek, amely minden részletében a luxust és kényelmet kínálja, miközben a privát szféra garantálja, hogy valóban zavartalanul élvezhessék a kikapcsolódást. A privát jakuzzi és a szobában elhelyezett infraszauna, a beltér romantikus részletei és a Villa exkluzív környezete mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az itt eltöltött idő valóban felejthetetlen legyen. Ha a mindennapok rohanásából szeretnének kiszakadni, és egy különleges helyen feltöltődni, akkor az INCOGNITO lesz a tökéletes választás: itt a nyugalom és a wellness élménye egyszerre érhető el, így garantáltan feltöltődve térhetnek haza.

Az INCOGNITO Prémium Lakosztály az egyedi szolgáltatásaival egyaránt ideális választás azoknak, akik rövid pihenésre vágynak, és azoknak is, akik hosszabb időt töltenének el Zalakaroson. Bármelyik mellett is döntenek, a tartózkodásuk alatt a Villa saját parkolójában végig biztonságosan parkolhatnak – ráadásul elektromos autó töltőt is biztosítunk!

Az Élményvilla további lakosztályai hasonlóan exkluzív hangulatot kínálnak, mint az INCOGNITO Prémium:

  • ONYX Superior Lakosztály az INCOGNITO-hoz hasonlóan privát infraszaunával és masszázskáddal rendelkezik, viszont földszinti elhelyezkedésű, így a privát teraszról mindössze pár lépést kell tenni a kültéri jakuzziig.
  • BRYLL Deluxe lakosztályaink csodás panorámás erkélyekkel rendelkeznek, kényelmes franciaágyaikkal és a hálótérben található fürdőkádakkal teszik igazán meghitté a kikapcsolódást.

Szerintünk az INCOGNITO az egyik legtökéletesebb választás, hogy privát jakuzzis szállást keres, ezért reméljük, hogy Önnek is elnyerte tetszését! Amennyiben szívesen eltöltene nálunk néhány csodás napot, az alábbi gombra kattintva le is foglalhatja, ha pedig további kérdése lenne, keressen minket az info@ldvilla.hu címen, vagy a +36301176070-es telefonszámon!

privát jakuzzis apartman
Privát jakuzzis apartman – ONYX Superior Lakosztály

Privát jakuzzis apartman – ONYX Superior Lakosztály

A privát jakuzzis apartmanok az elmúlt években a pihenni vágyók kedvencei lettek, és nem véletlenül. Sokan nem csupán szálláshelyként tekintenek rájuk, hanem valódi élményként, amelyek a luxus és a kényelem tökéletes kombinációjával kecsegtetnek. Legyen szó romantikus hétvégéről, baráti összejövetelről vagy egy különleges alkalom megünnepléséről, egy privát jakuzzi garantáltan felejthetetlenné varázsolja az ott töltött időt.

Ebben a bejegyzésben megmutatjuk, hogy mi tesz egy apartmant igazán nagyszerűvé, adunk pár tippet, ami segíthet kiválasztani a tökéletes szálláshelyet, és bemutatjuk a Love and Dream Élményvilla ONYX Superior Lakosztályát, amely a romantikus és privát jakuzzis apartmanok minden kritériumának megfelel!

A privát jakuzzi varázsa

Egy privát jakuzzi a pihenés új dimenzióját tárja Ön elé, ahol a kikapcsolódás és a wellness tökéletes harmóniában találkozik. A teljes intimitás lehetőséget ad arra, hogy kedvesével elmerüljön a forró víz ölelésében, miközben zavartalanul élvezhetik a csendet, a festői kilátást vagy akár a csillagfényes éjszaka varázsát. A jakuzzik masszázsfunkciói nemcsak a stresszt segítenek elengedni, hanem a fáradt izmokat is kellemesen ellazítják, így testileg és lelkileg egyaránt nyugalmat lel.

Egy ilyen páratlan élmény valódi luxust jelent, amelyben mindenkinek érdemes elidőzni. Tegye csak maga elé a képet:

  • a jakuzziból nyíló gyönyörű panoráma, amelyet elmerengve szemlélhet,
  • a kedvenc zenéje halkan szól a háttérben,
  • a jakuzzi buborékai pedig gyengéden masszírozzák.

Ugye, milyen csábítóan hangzik? ONYX Superior Lakosztályunk amellett, hogy beltéren két pezsgőfürdős kádat rejt, mindössze pár lépésre található a Villa kültéri, egészen egyedülálló panorámával rendelkező jakuzzijától, ami minden évszakban elérhető a vendégek számára. Na de, erről majd kicsit később még bővebben is beszámolunk. 🙂

Hogyan válassza ki a tökéletes jakuzzis apartmant?

Tudjuk, nem egyszerű a választás, hiszen számtalan szuper lehetőség található szerte Magyarországon, ezért mindenképp érdemes több szempontot megvizsgálni. 

Elhelyezkedés 

Vágyik a természet nyugalmára egy hegyvidéki vagy tóparti környezetben, vagy inkább egy városi, modern hangulatot keres? 

Vendégértékelések

Olvasson utána a korábbi vendégek véleményeinek, amelyek gyakran árulkodóak lehetnek a hely tisztaságáról, szolgáltatásairól és hangulatáról.

Családbarát vagy felnőttbarát

Romantikus utakra inkább felnőtteknek szóló ajánlatokat keressen.

Szolgáltatások

Ellenőrizze, milyen extra kényelmi funkciókat kínálnak, például: szauna, terasz, kandalló, reggeli bekészítés vagy egyedi wellness lehetőségek.

+1 LD Villa tipp

A Villában kiemelten fontos a maximális intimitás és kényelem, ezért minden lakosztályunkat úgy alakítottuk ki, hogy zavartalanul élvezhessék az egymással töltött időt, ráadásul wellness szolgáltatásaink időjárástól függetlenül használhatók. Éppen ezért szerintünk mindenképp fontos, hogy a privát jakuzzis szállás intim és időjárás barát legyen!

Ezt kínálja az ONYX Superior Lakosztály…

A Love and Dream Élményvilla ONYX Superior Lakosztálya egyedülálló élményt nyújt, melyet kizárólag felnőttek számára terveztek. Ez a luxus színvonalat képviselő jakuzzis apartman nem csupán a kikapcsolódásra és pihenésre ad lehetőséget, hanem egy olyan élményt kínál, ami minden érzéket elvarázsol. A felnőttbarát szálláshely atmoszférája tökéletes harmóniát és nyugalmat sugároz az ide érkező pároknak, amit az aprólékosan megtervezett enteriőr és a modern kényelmi szolgáltatások tesznek teljessé.

Az ONYX Superior Lakosztály belső terei kivételes gondossággal lettek kialakítva, hogy azonnal otthon érezzék magukat. A lakosztály földszinti helyezkedése két külön légterű helyiséget kínál: a nappalit és a hálószobát. A nappali elegáns berendezése, a hangulatfények és a modern technológiai eszközök – mint például az Ultra HD Smart televízió, amely 150 csatornát és Netflix-hozzáférést biztosít – hozzájárulnak ahhoz, hogy minden téren kiélvezhessék a pihenés értékes perceit. 

A nappalihoz tartozik egy teljesen felszerelt konyha is, amely lehetőséget biztosít arra, hogy saját ízlésük szerint készítsenek el egy romantikus vacsorát, ha éppen úgy tartja kedvük. Így ha arra vágynak, el sem kell hagyniuk a kényelmes fészküket a kikapcsolódás során. 

A hálószobában található nagy méretű, kör alakú ágy nemcsak a pihenés, hanem a romantika helyszíne is. A finom textíliák és a különleges tapéták kombinációja egyedülálló hangulatot teremt, amelyet tovább fokoz a hálószobához tartozó kandalló, ahogyan a privát jakuzzi is. Az infraszauna pedig egy újabb szintet ad a relaxációnak, hiszen egy kis szaunázás garantáltan felüdíti a testet és a lelket is.

A lakosztály fürdőszobája szintén a luxus jegyében készült: a pezsgőfürdős, kétszemélyes kád és a beépített fényterápia igazán különleges élményt nyújt, miközben tökéletesen kiegészíti a wellness-programokat. A modern fürdőszobai kialakítás nem csupán a kényelemről szól, hanem a megújulásról is, amelyet a Villa további wellness-lehetőségei, például a kültéri jakuzzi, csak tovább fokoznak. Ezekhez  természetesen biztosítjuk a minőségi fürdőköpenyt, a papucsot és a wellness-törölközőt.

Megérkezésükkor továbbá egy üveg minőségi pezsgőt és csokoládét is találhatnak az apartmanban, így egy kedves figyelmességgel biztosan kellemesen indul majd a pihenés. A kényelmes Dolce Gusto kávégép és a bekészített kapszulaválogatás – a teázóknak pedig a teavariációk – már csak a hab lesz azon a bizonyos tortán. 

A mesés lakosztályon túl is sokat ad

Az ONYX Superior Lakosztályhoz tartozik egy tágas terasz is, ahol zavartalanul élvezhetik a friss levegőt és a gyönyörű környezetet. A Villa saját kültéri jakuzzija és napozóterasza egész évben rendelkezésre áll, így bármikor élvezhetik a napfényt és a pihentető wellness-élményeket. Emellett a májustól október közepéig nyitva tartó kültéri medence is tökéletes lehetőséget kínál, ha a forró nyári napsugarak alatt egy kis felfrissülésre vagy éppen aktív, de kikapcsolódást adó testmozgásra vágynak. 

A szálláshely szolgáltatásai között kiemelkedő helyet foglal el a svédasztalos reggeli, amelyet a 600 méterre található Hunguest Hotel Freya éttermében szolgálnak fel a Villa vendégeinek. A gondosan összeállított reggeli bőséges választéka garantáltan jó kezdést biztosít a napnak, és tökéletes alapot ad egy tartalmas kiránduláshoz vagy az apartman kényelmében való további pihenéshez.

Az ONYX Superior Lakosztály minden részlete azt a célt szolgálja, hogy itt valóban otthon érezzék magukat. A szobaárak tartalmazzák a reggelin kívül az összes wellness- és kényelmi szolgáltatás korlátlan használatát. A Villában biztosított vezeték nélküli internet hozzáférés és az ingyenes parkoláselektromos autó töltővel –  tovább fokozza az Önök kényelmét.

Minden érzékre ható élmény egyetlen privát jakuzzis apartmanban

Az ONYX Superior Lakosztály nem csupán egy szállás: sokkal inkább egy teljes élménycsomag, amely minden érzékre hat. A lakosztály különleges belső tereivel, luxus értéket képviselő szolgáltatásaival és romantikus hangulatával tökéletes választás egy hétvégi kiruccanáshoz vagy egy hosszabb pihenéshez is. A lakosztály nyújtotta kényelem és a környező természet szépsége együttesen olyan élményt kínálnak, amely emlékezetessé teszi az itt töltött időt. A felsorolt szolgáltatások pedig lehetővé teszik, hogy napokig akár el se hagyják a szoba kényelmes közegét, így csak egymásra kell majd koncentrálniuk. 

Amennyiben szeretnének elvonulni a világ zajától, és egy valóban különleges helyszínen élvezni az együtt töltött időt, az ONYX Superior Lakosztály lehet a tökéletes választás. Ez a privát jakuzzis apartman Zalakaroson olyan teret kínál a közös pillanatok megéléséhez, amelyet a harmónia, a nyugalom és a luxus ural majd.

Az Élményvilla további lakosztályai hasonlóan exkluzív hangulatot kínálnak, mint az ONYX Superior:

  • INCOGNITO Prémium  lakosztályunk a felsőbb emeleteken kaptak helyet, káprázatos kilátással a környező panorámára, méghozzá az apartmanhoz tartozó privát erkélyről. Ezen felül fényterápiás beltéri masszázskád mellett infraszaunával kényezteti a párokat.
  • BRYLL Deluxe lakosztályaink privát erkélyekkel rendelkeznek, kényelmes franciaágyaikkal és a hálótérben található fürdőkádakkal teszik igazán meghitté a kikapcsolódást.

Szerintünk az ONYX az egyik legtökéletesebb választás, ha privát jakuzzis apartmant keres, ezért reméljük, hogy Önnek is elnyerte tetszését! Amennyiben szívesen eltöltene nálunk néhány csodás napot, az alábbi gombra kattintva le is foglalhatja, ha pedig további kérdése lenne, keressen minket az info@ldvilla.hu címen, vagy a +36301176070-es telefonszámon!

privát jakuzzis apartman
Romantikus szállás pároknak – BRYLL Deluxe Lakosztály

Romantikus szállás pároknak – BRYLL Deluxe Lakosztály

A párunkkal töltött időnél nincs is jobb program, különösen igaz ez akkor, ha egy csodás, romantikus szálláshelyen pihenhetünk. Szerencsére vannak olyan dolgok, amikkel még meghittebbé tehetjük az együttlétet, például ha valami különleges helyen, jakuzzival és nagyon exkluzív környezetben kapcsolódunk ki.
Ha Önnek is fontos a minőségi együtt töltött idő, akkor a legjobb helyen jár, hiszen “Az Év Hotele”* cím nyerteseként örömmel segítünk, hogy megtalálja a legjobb romantikus szállást pároknak, emellett pedig bemutatjuk a sokak által nagyon szeretett BRYLL Deluxe Lakosztályunkat is, ami – véleményünk szerint – a tökéletes romantikus szállás definíciója!

Mitől lesz romantikus egy szállás a párok számára?

Egy különleges szálláshely olyan élményt nyújt, amely segít elmélyíteni a kapcsolatot, felejthetetlen emlékeket teremt és valódi kikapcsolódást nyújt. De mi tesz egy szálláshelyet igazán romantikussá? Nézzük meg!

Meghitt környezet és privát tér

Egy romantikus szállás egyik legfontosabb jellemzői a nyugalom és az intimitás. A szállások gyakran eldugott, festői helyszíneken találhatók, ahol távol lehetnek a világ zajától, és kizárólag egymásra koncentrálhatnak. A privát terasz, jakuzzi vagy akár kandalló mind hozzájárul ahhoz, hogy a pihenés zavartalan és meghitt legyen.

Prémium kiszolgálás

Ahogy mi a Love and Dream Élményvillánál, úgy sokan mások is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy vendégek kizárólag a legjobb kiszolgálásban részesüljenek. Ide beletartozik például a kedves kollégák, a pezsgő vagy csokoládé bekészítés, a friss, bőséges reggeli vagy a pihe-puha köntös és törölköző. Ezt a legjobb szálláshelyeken valószínűleg megtalálja – legalábbis nálunk biztosan!

Tökéletes helyszín különleges alkalmakhoz

Egy romantikus szállás ideális helyszín évfordulók, eljegyzések vagy más különleges események megünneplésére. Az egyedi hangulat és a szálláshely által nyújtott kényelem garantálja, hogy ezek az alkalmak még emlékezetesebbek legyenek.

+1 LD Villa tipp: ezt akár ajándékba is adhatja szerettének!

Ezt nyújtja a BRYLL Deluxe Lakosztály

A Zalakaroson található Love and Dream Élményvilla BRYLL Deluxe Lakosztálya egyedülálló lehetőséget kínál, hogy teljesen elmerülhessenek a nyugalom és a luxuskategóriás pihenés világában. Különleges figyelmet fordítunk arra, hogy felnőttbarát szálláshelyünk minden igényüket kielégítse, miközben hangulatos környezetben kapcsolódhatnak ki. A Villában négy darab BRYLL Deluxe Lakosztály található, melyek mindegyike úgy lett kialakítva, hogy harmonikus, relaxáló légkört biztosítson a hozzánk látogató párok számára.

A romantikus szállás pároknak szól, és elegáns enteriőrrel várja az érkezőket: a beltér gondosan válogatott anyagokból készült, így a közös pillanatok mellett az aprólékosan megtervezett részletek garantálják a felejthetetlen élményt. A finom textíliák, a pazar tapéták, valamint a hangulatfények meghitt légkört teremtenek, ahol teljes mértékben átadhatják magukat a pihenésnek és az együtt töltött idő örömének.

A BRYLL Deluxe Lakosztályokat kifejezetten párok számára terveztük, így minden részlet az Önök kényelmét és intimitását szolgálja. A tágas hálószoba központi eleme egy nagy méretű franciaágy, amely a kényelmes alvás és pihenés mellett a közös film- vagy sorozatnézés helyszínéül is szolgál. Amennyiben romantikus jakuzzis szállást keresnek a páros kikapcsolódásra, akkor is ideális választás, hiszen a hálószoba különlegessége a fényterápiás privát masszázsmedence. Emellett a kandalló és a hangulatvilágítás tovább fokozza a meghittség érzését: ezek tökéletes alapot biztosítanak a közös pillanatok megéléséhez.

A lakosztályban található teljesen felszerelt konyha lehetőséget biztosít arra, hogy akár saját maguk is elkészíthessék kedvenc ételeiket, így ha úgy tartja kedvük, el sem kell hagyniuk a szobát. Az erkélyről pedig csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre – tiszta időben a Balatonig is ellátni – , így akár egy kávé mellett is élvezhetik a természet közelségét.

A szobaár még ennél is többet tartalmaz…

Az Önök kényelmét és az exkluzivitás érzését tovább fokozza, hogy a szobában többféle meglepetés is várja érkezésüket. Egy üveg minőségi pezsgő és egy doboz finom csokoládé gondoskodik arról, hogy már az érkezés pillanatától azt érezzék, itt a stresszmentes pihenésé a főszerep – és persze az egymásra hangolódásé. 

A Love and Dream Élményvilla a tökéletes napindításról is gondoskodik. A vendégek az ízletes, svédasztalos reggelijüket a közeli Hunguest Hotel Freya éttermében fogyaszthatják el, ami mindössze 600 méterre található a Villától. Még ha Önök általában csak egy kávéval indítják is a napot, itt biztosan elcsábulnak majd a friss, gondosan válogatott alapanyagokból készített reggeli fogásoktól.

A BRYLL Deluxe lakosztályok élményelemei és wellness-berendezései korlátlanul használhatók, így bármikor élvezhetik a kültéri és beltéri jacuzzit, valamint a szezonálisan nyitva tartó szabadtéri medencét is. A napozóterasz egész évben rendelkezésre áll, így a napsütéses órákban télen-nyáron kellemes időtöltést biztosít. Az infraszauna használata is része a szobaárnak, ami további pihenési lehetőséget nyújt, ezzel téve teljessé a wellness-élményt.

A lakosztályokban bekészített fürdőköpeny, papucs és wellness-törölköző tovább fokozza az Önök kényelmét, így már a megérkezés pillanatától igazán otthonos környezetben érezhetik magukat. A Dolce Gusto kávégép és a hozzá tartozó kávékapszulák, valamint a különböző teavariációk pedig az ízekkel kapcsolnak ki a hétköznapokból.

A lakosztályok kialakítása során a romantika és a meghittség van a középpontban, ám ez nem jelenti azt, hogy a modern, digitális igényeket ne elégítenék ki a szobáink. A Villa egész területén korlátlan, szélessávú vezeték nélküli internet hozzáférés biztosított, így Önök bármikor kapcsolatban maradhatnak a külvilággal, ha éppen szükségük van rá. Az ultra HD Smart televízió, amely 150 TV csatornával és Netflix mozicsatornával rendelkezik, így további szórakozási lehetőségeket kínál.

Kényelmük érdekében a Villa saját parkolójában biztonságosan leparkolhatják járművüket, emellett elektromos autó töltőt is biztosítunk. A személyzet az érkezésüktől a távozásukig minden részletre odafigyel, hogy Önöknek csak a pihenésre és egymásra kelljen koncentrálniuk.

Ha romantikus jakuzzis szállást keresnek…

A Zalakaroson található Love and Dream Élményvilla BRYLL Deluxe Lakosztályai tehát egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy elmerülhessenek a nyugalom és a luxus világában. A romantikus szállás jakuzzival és minden más kényelmi elemmel az Önök tökéletes kikapcsolódását szolgálja. Így ez a felnőttbarát szálláshely nemcsak meghitt pihenést kínál, hanem egy olyan közös élményt, amelyre még hosszú idő után is szívesen emlékeznek majd vissza.

Az Élményvilla további lakosztályai hasonlóan exkluzív hangulatot kínálnak, mint a BRYLL Deluxe:

  • INCOGNITO Prémium  Lakosztályaink a felsőbb emeleteken kaptak helyet, káprázatos kilátással a környező panorámára, méghozzá az apartmanhoz tartozó privát erkélyről. Ezen felül fényterápiás beltéri masszázskád mellett infraszaunával kényezteti a párokat.
  • ONYX Superior Lakosztály az INCOGNITO-hoz hasonlóan privát infraszaunával és masszázskáddal rendelkezik, viszont földszinti elhelyezkedésű, így a privát teraszról mindössze pár lépést kell tenni a kültéri jakuzziig.

Szerintünk a BRYLL az egyik legtökéletesebb választás, hogy privát jakuzzis apartmant keres, ezért reméljük, hogy Önnek is elnyerte tetszését! Amennyiben szívesen eltöltene nálunk néhány csodás napot, az alábbi gombra kattintva le is foglalhatja, ha pedig további kérdése lenne, keressen minket az info@ldvilla.hu címen, vagy a +36301176070-es telefonszámon!

privát jakuzzis apartman

Love and Dream Élményvilla

Love and Dream Élményvilla

Engedjék meg, hogy bemutassuk a Love and Dream Élményvillát, ahol a nyugalom, a kényelem és a felnőttbarát kikapcsolódás egyedülálló élménye várja Önöket. A Villa különleges helyszínt kínál azoknak a pároknak, akik egy csendes, exkluzív, gyerekmentes szálláshelyen szeretnének feltöltődni és kiszakadni a mindennapok zajából.

Fedezzék fel Zalakaros legromantikusabb szálláshelyét

Zalakaros egy igazi ékszerdoboz, amely nagyszerű lehetőségeket kínál a pihenni vágyóknak. A Love and Dream Élményvilla Zalakaros egyetlen felnőttbarát szálláshelye, amely kifejezetten a párok kényelmét és intimitását helyezi előtérbe. Itt nem találkoznak zsúfoltsággal, sem gyerekzsivajjal – a cél, hogy zavartalanul élvezhessék egymás társaságát egy exkluzív, harmonikus környezetben.
A Villa elegáns lakosztályai mind egyedi kialakítással rendelkeznek, ahol modern kényelmi szolgáltatások és a letisztult, stílusos dizájn találkoznak.
Minden elemében a feltöltődést szolgálja, legyen szó egy romantikus hétvégéről vagy egy hosszabb pihenésről. A természetközeli elhelyezkedés, a gyönyörű kilátás és a magas színvonalú szolgáltatások garantálják, hogy az itt töltött idő felejthetetlen legyen.

Felnőttbarát wellness élmények – Mit kínál a Love and
Dream Élményvilla Zalakaroson?

  • Minden lakosztályunk rendelkezik fényterápiás pezsgőfürdős káddal, így bármikor átadhatják magukat a relaxációnak.
  • Infraszauna az extra relaxáció érdekében – ráadásul INCOGNITO és ONYX lakosztályaink privát szaunával rendelkeznek.
  • Egész évben rendelkezésre álló, egyedülálló panorámára néző kültéri jakuzzi
  • Kültéri medence szezonálisan, a forró napokon való felfrissüléshez.
  • Különleges wellness programok, amelyek a tökéletes testi és lelki feltöltődést szolgálják.

Svédasztalos reggeli – A tökéletes napindító élmény

A pihenés és a kikapcsolódás mellett a gasztronómiai élményekről sem feledkezhetünk meg. A Love and Dream Élményvilla vendégei minden reggel egy bőséges, ínycsiklandó svédasztalos reggelivel indíthatják a napot, amelyet a közeli Hunguest Hotel Freya éttermében szolgálnak fel, mindössze 600 méterre a Villától. Az ízletes, friss alapanyagokból készült fogások között mindenki megtalálja a kedvencét. Akár egy egyszerű kávéra, akár egy gazdagabb reggelire vágynak, itt biztosan jól indul a nap.

Lakosztályok

Lakosztályaink úgy lettek kialakítva, hogy a párok minden igényét kielégítsék. Mindegyik lakosztály tágas, elegáns, és harmonikus dizájnjával az Önök maximális kényelmét szolgálja. Romantikus hangulattal megspékelve nagy figyelmet fordítunk a részletekre, így a prémium minőségű bútorok mellett finom textíliákat és elegás burkolatokat választottunk. A privát pezsgőfürdők és infraszaunák, valamint a kényelmes ágyak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Önök tökéletesen ellazulhassanak. A Love and Dream Élményvilla Zalakaroson nem csupán egy szálláshely, nálunk a romantika és a nyugalom találkozik.

privát jakuzzis apartman

A mindennapok kényelméről sem kell lemondaniuk

A Villa teljes területén korlátlan vezeték nélküli internet hozzáférést biztosítunk, így bármikor kapcsolatba kerülhetnek a külvilággal – már ha kedvük tartja… Ezen felül az ultra HD Smart televízió több mint 150 TV-csatornával és Netflix- hozzáféréssel gondoskodik arról, hogy valóban otthon érezzék magukat.
Egy apró figyelmességként érkezéssükkor pezsgővel és csokoládéval köszöntjük Önöket, hogy még különlegesebbé tegyük pihenés élményét. Ha pedig felfrissülésre vágynak az itt tartózkodás alatt, a szobájukban található Dolce Gusto kávégép és a hozzá tartozó kávékapszulák, illetve a teakínálat bármikor rendelkezésükre áll!